Az a másodperc,
amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A
többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze
éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül,
kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az
egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a
vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről
véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek,
hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy
tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig
ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk.
Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát
rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és
elkezdünk egymásban, egymásért élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése