A lázadás korában születtünk. Mindenünket neki szenteltük, lelkesedtünk, kockára tettük az életünket és a fiatalságunkat, és most egyszer csak megtorpanunk: a kezdeti lelkesedés átadja a helyét a valódi kihívásoknak: a fáradtságnak, az unalomnak, a saját képességeinkben való kételkedésnek. Kénytelenek vagyunk szembenézni a magánnyal, az ismeretlennel, a váratlan meglepetésekkel, és amikor már sokadszorra esünk el úgy, hogy senki nem segít fölkelni, föltesszük magunkban a kérdést, hogy valóban megéri-e ennyit szenvedni. (...) Megéri folytatni. És folytatni fogjuk, akkor is, ha tudjuk, hogy a lelkünk, bár örökkévaló, ebben a pillanatban az idő hálójának foglya, a maga lehetőségeivel és korlátaival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése